2015. május 18., hétfő

Mt. St. Helens: a történelmi idők egyik legmegrázóbb vulkánkitörése pontosan 35 éve történt...

35 éve, a mai napon, május 18-án, helyi idő szerint reggel 8:32-kor kezdődött a Mt. St. Helens katasztrofális kitörése. A tűzhányó mintegy 130 éves szunnyadás után 1980. március 15-én éledt fel. Bő két hónapon keresztül földrengések ezrei követték egymást, kisebb-nagyobb kitörések jelezték az ébredés jeleit, a tűzhányó északi oldala pedig a felfelé nyomuló magmás test felett egyre púposodott. A vulkán feléledése nem volt teljesen váratlan, Dwight Crandell és Donald Mullineaux 1978-ban megjelent részletes tanulmányukban már figyelmeztettek arra, hogy a Mt. St. Helens még a századforduló előtt kitörhet. Izgalmas előkészületek zajlottak, az Amerikai Geológiai Szolgálat (USGS) legjobb vulkanológusai igyekeztek megfejteni a vulkán lélektanát és előrejelezi azt, hogy mi és mikor várható. Köztük volt David Johnston, egy fiatal, nagyon tehetséges vulkanológus, aki több alkalommal kifejtette nagy nyilvánosság előtt is, hogy a tűzhányó kitörése katasztrofális lehet és könnyen bekövetkezhet az, ami 1956-ban a kamcsatkai Bezimjannij esetében, azaz a vulkán oldala leomolhat és akkor oldalirányba egy pusztító robbanásos kitörés történhet. A hatóságok meghúzták a vörös zónát, ahova nem lehetett belépni. A tűzhányó azonban egyre csak váratta magát. A szakemberek napi 24 órában figyelték minden rezdülését - vajon mikor, mikor következik be az a perc, amikor?...
Az alábbi ritka felvételeket tartalmazó filmben Dave Johnston 6:40 percnél beszél arról, hogy milyen veszélyekkel járhat a Mt. St. Helens kitörése...

Május 18-án reggel Johnston volt a megfigyelő ponton, ahol mérésekkel igyekezett pontosítani a vulkán alakváltozását. Bob Christiansen hajnal 5:50-kor telefonált neki: "Mi újság odafenn?" - kérdezte. "Nagyon klassz minden, teljesen tiszta az idő, a hegy teljesen jól látszik." - válaszolt Johnston. Már nem sok ideje volt, nemsokára érkezik Don Swanson, hogy felváltsa. Swanson már készülődött, amikor még ránézett a szeizmogramra: egy óriási kilengést látott, a hegyet egy 5,1 magnitúdójú földrengés rázta meg....
A katasztrofális oldalirányú kitörés első percei... 08:27-kor a hegy még nyugodtnak tűnik, majd 08:32:47-kor, a földrengést követően mintegy 5 perccel az első kőzettömeg már lecsúszott és egy újabb indult lefelé. Fotók: Gary Rosenquist

08:32:49-kor, azaz 2 másodperc múlva a hirtelen felszabaduló nyomás hatalmas erővel robbantja ki oldalirányba a felszín alatti kriptodóm anyagát. 08:32:53-kor már függőleges irányba is elindul a kitörés, miközben a vulkán oldalán lecsúszó kőzettömeg egyre nagyobb mértékben nyitja fel a vulkánt. Már látható a kirobbanó magma sötét hamufelhője. Fotók: Gary Rosenquist

08:33:04-kor, közel 500 km/óra sebességgel tódul ki a vulkáni anyag és lassan utoléri a szintén nagy sebességgel lecsúszó vulkáni törmeléklavinát. 08:33:19-kor, kevesebb mint egy perccel a lejtő összeomláshoz kapcsolódó törmeléklavina megindulása után az oldalirányba kirobbanó vulkáni hamutömeg már megelőzi a törmeléklavina anyagát és hatalmas sebességgel teríti be a tűzhányótól északra és nyugatra lévő területeket. Fotók: Gary Rosenquist

Johnstonnak nem sok ideje volt, csupán annyit tudott a rádióüzenetbe mondani az USGS vancouveri főhadiszállására: „Vancouver! Vancouver! This is it!”... A mintegy 2,5 köbkilométer mennyiségű törmeléklavina közel 30 négyzetkilométer területet pusztított el, az oldalirányba kirobbanó gázokkal telített hamuáradat pálcikaként fektette el a hatalmas kiterjedésű erdők fáit. Az oldalirányú kirobbanás mindössze fél percig tartott és egy perc alatt mindent letarolt a vulkán közelében. A kürtőből felfelé kitóduló pliniusi kitörési felhő nem egészen 15 perc alatt több mint 20 kilométer magasra emelkedett, majd keleti irányba sodródott el és délutánra már több mint 1000 kilométer távolságban is hullott a vulkáni hamueső. A szintén lezúduló jég felolvadva sebesen terjedő iszapárakat indított el a vulkán környékén lévő folyómedrekben. Szörnyű pusztítás történt rövid idő alatt, 57-en estek áldozatul... Mondhatni "csak", ami részben annak köszönhető, hogy a vulkanológusok előrejelzése alapján lezárták a vulkán környékét, másrészt kora reggeli órában indult meg a kitörés és még nem voltak sokan a vulkán közelében. A pusztítás ugyanis túlnőtt a vörös zónán. Az áldozatok többsége azon kívül tartózkodott... Ekkora kitörésre ugyanis senki sem számított hiszen ilyen típusú kitörést még nem figyeltek meg, erre nem volt még tapasztalat!
A The Columbian interaktív térképe az áldozatok helyét mutatja. Részletek: interaktív térkép

Az áldozatok között Dave Johnstonon kívül további geológusok is voltak. James Fitzgerald, Jr., egy fiatal doktorandusz a Spud hegyen volt, jó 10 kilométerre nyugatra a Mt. St. Helenstől. A doktori munkájához végzett terepi megfigyeléseket és amíg két társa egy közeli szálláshelyen éjszakáztak, ő a terepen vert sátrat május 17. éjszaka. Holttestét vulkáni hamuval belepett autójában találták meg, halálát a belélegzett vulkáni hamu általi fulladás okozta. Bob Kaseweter, amatőr vulkanológus volt, aki társával egyedül lehetett bent a vörös zónában Harry Trumanon kívül (ő egyszerűen megtagadta a távozást). Egy akkumulátorról működtetett szeizmográfon gyűjtötte az adatokat és fotózta folyamatosan a hegyet. Autójuk ott volt a közelükben, ha menekülni kell, de erre idejük nem volt. A hatalmas törmeléklavina pillanatok alatt elsodorta őket. Mindhárman, ahogy Johnston is, munkájukat végezték, megfigyeléseikkel igyekeztek jobban megérteni a vulkán viselkedését. Emléküket megőrzi a szakma, ők egy kivételes időben, kivételes bátorsággal dolgoztak, hogy sok ember életét megmentsék! Fontos emlékezni rájuk, mert tudni kell azt, hogy a vulkanológus munkája adott esetben mit jelent. Dave Johnston volt többek között az, aki mindig világosan és egyértelműen fogalmazott és hívta fel a veszélyre a figyelmet akkor, amikor mások igyekeztek árnyaltabban fogalmazni. Ez is kellett ahhoz, hogy a hatóságok szigorúan vegyék a belépési tiltást akkor is, ha nem kis nyomás nehezedett rájuk, hogy oldjanak a szigorúságon. A világos állásponthoz persze kellett a szakmai tapasztalat (korábban az alaszkai Augustine vulkán esetében élte át mit is jelent egy piroklaszt-ár), valamint az a rengeteg mérés és megfigyelés, amit a Mt. St. Helens vulkánon tett, még percekkel a halála előtt is! Ezzel sok-sok életet mentett meg.
Vajon ki tenné meg? Szemben az oldalán egyre jobban púposodó vulkánnal a Coldwater II megfigyelő ponton. Itt volt Dave Johnston szolgálatban, amikor megindult a nagy kitörés. Ő tudta, hogy ez az esemény bármikor bekövetkezhet. Nem ő volt soron, de vállalta, hogy beugrik társa helyett... Április 30-án a vulkán kráterébe is leereszkedett, hogy mintát vegyen a kis tó vizéből. Ennek összetétele ugyanis fontos információt ad arra, hogy vajon közeledik-e a magma... Ki tenné meg? Forrás: USGS Volcanoes Facebook képgalléria a Mt St Helens kitörésének 35. évfordulója alkalmából

Végül, még egy fontos dolgot meg kell jegyezni... Vajon mennyire ismeri el a társadalom, hogy a vulkanológusok munkája elengedhetetlen, hogy kiemelten fontos, ami adott esetben életek ezreit óvhatja meg? 1980 előtt a döntéshozók nem nagyon gondolták azt, hogy ez egy fontos tevékenység. A vulkánok esetében Amerikában mindenki arra gondolt, hogy kitörések csak Hawaii-n történhetnek és azok inkább csak látványos lávafolyások, semmint hatalmas, pusztító robbanásos események. 1979-ben a USGS vulkáni veszély programja kevesebb mint évi 1 millió dollár költségvetési támogatást kapott. A Mt. St. Helens kitörése azonban az amerikai kormány figyelmét is felhívta, hogy úgy tűnik ezek a szakemberek hasznos és a társadalomnak értékes munkát végeznek. A program költségvetése 1981-ben 12,6 millió dollárra ugrott! Sajnos tragédiák kellenek mindig ahhoz, hogy az emberek észbe kapjanak: talán erre előre lehetett volna készülni?! Most az amerikai kormányzat ismét jelentősen csökkenteni akarja a földtudományos támogatását... Minek a földtudomány, miért is kell támogatni? Egyáltalán valós tudomány ez? - vetik fel, persze többnyire olyanok, akik nem nézik jó szemmel, hogy szakemberek, szakmai alapon fogalmaznak meg véleményeket, olyanokat is, amik nem feltétlenül jók az ipari lobbinak.
Mi a jó tudomány? Csak az, ami a döntéshozóknak tetszik? Csak az, ami úgymond innovatív, aminek eredményei rögtön visszaforgathatók a gazdaságba? Kell egyáltalán alapkutatás? Sokan teszik fel ezeket a kérdéseket és az irány aggasztó... nem csak Amerikában, hanem sok-sok más országban is, így Magyarországon is egyre kevéssé ismerik el az alapkutatás fontosságát. Lovász László, az akadémia elnöke, a közelmúltban Brüsszelben érvelt azért, hogy fontos az alapkutatások támogatása és úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság vezetői ezt megértették. Csak remélni lehet, hogy ezek itthon is nyitott fülekre találnak. A vulkanológia tudománya sem tartana ott, ahol most van, nem tartana itt, ha nem lenne az egyre bővülő és adott esetben emberek tízezreinek életét megmentő alapismeret a vulkánokról, a vulkáni működésről. Olyan ismeretek, amit az alapkutatások alapoznak meg! A Mt. St. Helens kitörésének 35. évfordulója, Dave Johnston, Fitzgerald, Kaseweter áldozata erre is kell, hogy emlékeztessen. Ezek is kellettek például ahhoz, hogy 2010. őszén a vulkanológusok időben meghozott döntései emberéletek ezreit óvják meg a Merapi kitörése esetében.
Jó lenne, ha a jövőben nem a természeti események okozta tragédiákból kellene tanulni, hanem lehetünk akár pro-aktívak és felkészültek is! Ehhez pedig kellenek az alapkutatási földtudományi ismeretek és a tudás minél szélesebb körben való terjesztése!

Best Blogger Tips

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése