2011. július 15., péntek

Újabb kitörés Sulawesi szigetén

Frissítés: Tomi (hétfő, 12:00)

A tegnapi erős kitörés után nem sokat pihent a vulkán, helyi idő szerint ma 13:24-kor (Magyarországon ez 07:24!) ismét kitört, azonban jóval kisebb erővel, mint vasárnap. 10 percen belül két hatalmas robbanást is észleltek, a hamufelhő 600 m magasra emelkedett a hegycsúcs fölé és északnyugatra sodródott. Az indonéz Közlekedésügyi Minisztérium szóvivője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a légiközlekedést a kitörés jelenleg nem befolyásolja, csupán a hegy 10 mérföldes (18 km) körzete számít tiltott zónának, ez azonban sem a sziget déli, sem az északi reptereit nem érinti. Mindemellett a tűzhányót és a belőle felszálló hamufelhőt folyamatosan figyelik.

Frissítés (Szabolcs, vasárnap 12:20)
Ma reggel egy újabb nagy kitörés történt a Lokon vulkánon, aminek következtében 3,5 km magasra emelkedett fel a vulkáni hamufelhő. Surono, a Merapi kitörés során ismertté vált indonéziai vulkanológus szerint eddig ez volt a legnagyobb energiájú kitörés a Lokon jelenlegi kitörési fázisa során, ami reménye szerint csökkenthette a vulkán alatt felhalmozódó nyomást és gyengítheti a további kitöréseket.
A Lokon lejtőin több mint 33 ezer ember él. Bár a kezdődő kitörés nyomán több mint 5 ezer embernek el kellett hagynia az otthonát, sokan visszatértek, hogy a ház körüli munkákat elvégezzék. A vasárnapi erős kitörés kisebb pánikot okozott a lakosok között, akik közül sokan fejvesztve menekültek.
A kulcskérdés továbbra is az, hogy merre tart majd a tűzhányó kitörése és erre hogyan reagálnak a környéken élők, hányan térnek vissza éppen otthonukba, akár a tilalom ellenére is.

Eredeti bejegyzés (Balázs, péntek, 17:22):

Kitörésben a Tompaluan kráter, 2011. 07. 14. (forrás: itt)

A Soputan működését követően egy újabb, de kisebb kitörés történt Sulawesi szigetén (Indonéziában). A Lokon és Empung iker tűzhányó között található Tompaluan kráterben (térkép) zajlott látványos robbanásos kitörés előjelei február óta mutatkoztak. A kitörés részleteit Szabolcs foglalta össze egy korábbi megjegyzésében:

"Valóban az elmúlt napok kisebb aktivitása után beleerősített a Lokon, aminek következtében most már 4000 embert telepítettek ki. A kitörés során mintegy 1,5 km magasra emelkedett fel a vulkáni hamu, ami szinte teljes sötétséget okozott a közeli Manado településen. A légi közlekedésben egyelőre nincsenek zavarok. A kitörés annyiban érdekes, hogy az amúgy igen aktív ikervulkán esetében eddig főleg a Lokon és az Empung közötti nyeregben zajlottak a kitörések."

A Tompaluan kráterben gyakoriak a kitörések, de ezek főként VEI 1-3 erősségűek. Legutóbb 1991-ben volt nagyobb VEI 3-as kitörés a tűzhányón. Akkor áldozatok is voltak és komoly kár keletkelezett a környék mezőgazdasági területein. A jelenlegi kitörés a hétvégi Etna kitöréshez hasonlítható, tehát inkább látványos mint veszélyes, de ez nem jelenti azt, hogy nem is kell különösebben odafigyelni az eseményekre, hiszen a vulkán korábban már megmutatta, hogy képes komolyabb pusztításra is. Aki folyamatosan szeretné követni az események itt megteheti.
Az alábbi gyönyörű képeken a kráterből felemelkedő hamu és gázfelhő látható, amelyen visszaverődik az izzó láva fénye (sajnos maga a lávatűzijáték ebből a szögből nem látható):

Kisebb hamufelhő és a Tampaluan kráter felett 2011. 07. 14. (forrás: itt)

Albertnek Köszönjük szépen a híreket!



Best Blogger Tips

2 megjegyzés:

  1. Ja, nagyon szívesen! :-) Csak átolvastam a reggeli híreket a kávé mellett, aztán szembejött. :-)
    Én meg köszönöm a cikket!
    Érdekes ez a nyeregi kitörés, mint műfaj. Bár ha mindkét vulkáni kúp egy kalderában csücsül, akkor nem is olyan meglepő. Lehet, hogy idővel felépül a két hegy között egy harmadik?

    VálaszTörlés
  2. #Albert
    Lehetséges. Korábban már volt rá példa, hogy egy kisebb lávadóm épüljön fel, de ezeket később a robbanásos kitörések szétvetették. A mostani kitörés során talán ismét lesz lávadóm kitüremkedés. Kérdés, hogy milyen magma tör jelenleg a felszínre.

    VálaszTörlés